hulladék

Nulla hulladék Trashed – No place for waste

Megvesszük, eltemetjük, elégetjük és aztán tudomást sem veszünk róla, pedig elborítja a Földet, szennyezi a vizeket. Az űrből készült csodálatos képek nem mutatják a szörnyű valóságot, amivel a Trashed című filmben szembesülünk: háztartási és vegyi hulladékok, tetemek egy kupacban az óceán partján végtelen halálos szőnyegként kiterítve.Candida Brady dokumentum-riportfilmje a egyre nagyobb problémákat okozó hulladék kérdést járja körül. A film főszereplője Jeremy Irons, aki a világot végigutazva sokkoló beszámolóval szembesíti a nézőket azzal, hogy milyen visszásságokat eredményez a fogyasztói társadalom. A Cannes-i fesztiválon is bemutatott film, a Trashed (Szeméttel elárasztva) vetítésével vette kezdetét május végén a Humusz Szövetség és tagszervezetei által indított Nulla Hulladék kampány. Az országos akció nyitó eseményén a „nulla hulladék”stratégia egyik megalkotója, Dr. Paul Connett kémia professzor, a New Yorki St. Lawrence Egyetem tanára, az American Health Studies nevű szervezet igazgatója tartott előadást. 

Hová kerülnek az e-hulladékok?

Kiábrándító látvány, amikor a családi kirándulás során – akár a közelgő Föld Napján - rozsdás mosógép-dobbal, kibelezett hűtőgéppel vagy összetört monitorokkal találkozunk az erdőben. Időnként még a városok utcáin is láthatóak a kukák mellé helyezett kidobott elektromos termékek, azaz e-hulladékok. Tényleg ez a sorsuk régi berendezéseinknek?

A CECED Magyarország Egyesülés megbízásából a GFK Hungária Kft. az év elején arra kereste a választ, hogy az új elektromos készüléket vásárlók mit tesznek a régi masinával.
 
A még működő, de feleslegessé vált régi háztartási gépét a tulajdonosok 35%-a egy barátnak vagy családtagnak adja. Ez az arány még magasabb Magyarország dél-keleti régiójában: itt 40% dönt az ajándékozás mellett. A felmérés jól alátámasztotta ezt a szokásunkat: tipikus magatartás hazánkban, hogy szeretünk ragaszkodni a régi masinákhoz. „Jó lesz az még a nagyinak vagy a nyaralóban...” Nem árt ugyanakkor arra is figyelni, hogy az öreg gépek jóval több energiát használnak, mint korszerű, új társaik.

Hadat üzen az EU a műanyaghulladéknak

Konzultációra hívja az Európai Bizottság az ipari szereplőket a műanyag-hulladékok rohamosan növekvő mennyiségének csökkentése céljából. A testület által elfogadott zöld könyvvel az EU jogszabályi garanciákat hozna a hulladék keletkezésének megelőzésére és az újrahasznosítás fokozására.
 
Európai uniós műanyaghulladék-stratégia kidolgozását tűzte ki célul az Európai Bizottság, ennek első lépéseként csütörtökön zöld könyvet fogadott el a testület, amellyel konzultációt indít útjára az érintettek körében.

Anyagilag is megtérülhet a szelektív szemétgyűjtés

 A kommunálisan gyűjtött szemét díja jelentősen növekedni fog az elkövetkező években, ezért anyagilag is megtérülhet a szelektív gyűjtés azoknak, akik odafigyelnek a hulladék szétválasztására - fogalmazott az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ) közleménye a kedden Budapesten megrendezett szelektív hulladékgyűjtési kommunikációs szakmai konferenciáról.

Olvasztott szemétből kész ház

Beöntjük a gép egyik végén a háztartási szemetet, a másikon pedig kijön a végtelenül sokoldalúan felhasználható, elképesztő tulajdonságokkal rendelkező, szinte űrtechnológiás anyag.

Tovább a cikkre >>>

Magyar nyert az öko-találmányok versenyén

Raisz Iván és Barta István találmánya, a metanol előállítása kommunális hulladékból nyerte meg a "Zöld Találmányok Nemzetközi Versenyét" Nürnbergben.

A fődíjat, a "Green Oscart", magyar alkotópáros, Raisz Iván és Barta István nyerte el. A győztes találmányuk, metanol előállítása kommunális hulladékból 2008-ban Magyarországon az "Év találmánya" címet kapta meg. Azóta a hasznosítás sikeresen folyik. Az eredmények meggyőzőek, egy tonna városi szemétből 300 kilogramm metanolt tudnak előállítani, miközben széndioxid gáz kibocsátás nincs. A jelenlegi megoldás a városi hulladék feldolgozásánál a szemétégetés. Az viszont tetemes mennyiségű klímaromboló gázt juttat a környezetbe.

Tartalom átvétel