Nagyböjti cikksorozatunk első részében a mértékletesség erényének témakörét jártuk körbe. Ott került szóba, hogy egy nagyobb embercsoport környezetre gyakorolt hatásának nagyságát a szakirodalom a népesség számának, az egy főre eső átlagos fogyasztásnak és egy ún. technológiai tényezőnek a szorzatával számolja. Ezek közül a tényezők közül most a fogyasztásra irányítjuk figyelmünket, pontosabban arra, hogy a mértékletességet folyamatos állapottá is tudjuk tenni az életünkben.

 

A cikksorozat második része arra mutatott rá, hogy a Föld javainak felhasználása nagyon egyenlőtlenül oszlik meg az egyes embercsoportok, országok között, ellentmondva az igazságosság eszméjének.

 

A mértékletesség és igazságosság terén tapasztalt hiányosságok mögött ugyanaz az alapprobléma rejlik: az emberi önzés, bírvágy, túlfogyasztás.

Dennis Meadows és Jorgen Randers A növekedés határai – Harminc év múltán című könyvében így ír erről: „Az exponenciális növekedés … (okai) azok a mélyen gyökerező meggyőződések, melyek […]

De ugyanebben a gondolatkörben mozogva írja XVI. Benedek pápa is 2010. évi béke világnapi üzenetében a következő mondatokat: „Ki kell lépni a pusztán fogyasztásközpontú logikából, hogy elősegítsünk olyan mezőgazdasági és ipari termelési formákat, amelyek tiszteletben tartják a teremtés rendjét és mindenki alapvető szükségleteit kielégítik. (…) Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a környezet pusztulásának problémája arra hív minket, hogy felülvizsgáljuk életstílusunkat, valamint a fogyasztás és a termelés elterjedt modelljeit, amelyek gyakran társadalmi, környezeti, sőt gazdasági szempontból is tarthatatlanok. Nem tudunk tovább meglenni valódi szemléletmód-váltás nélkül, amely új életstílushoz vezet.”

 

 

És itt eljutottunk a lényeghez. A mai világ fogyasztásközpontú, társadalmi helyünket a legtöbb ember számára fogyasztásunk nagysága határozza meg. Ebben a közegben, az anyagi javak istenítésének lázában a legnépszerűtlenebb azt mondani, hogy elég, ami van: a boldogság, a lelki béke, az üdvösség, az öröm eléréséhez nem ez az út, sőt sokszor egyenesen maga az akadály.

Amelyik politikus, látva a természeti erőforrások fenntarthatatlan kiaknázásának várható következményeit, a „fogyasszunk kevesebbet mindannyian” jelszavát tűzi ki zászlajára, nem számíthat hosszú karrierre. Mert dolgokról lemondani nehéz, népszerűtlen, az ilyen szándékot általános értetlenség övezi. Mert a korszellem az ellenezőjét sulykolja. És mert erő, kitartás, lelki erősség is kell hozzá.

 

 

A Biblia több helyen is említi azt, amit mindannyian érzünk és tudunk. A test gyönge, és ösztöneit, vágyait követelőzően próbálja érvényesíteni. Tudatunk, lelkünk sokszor nem elég edzett, hogy ezeket a vágyakat helyes mederbe terelje. Hazánkban a felnőtt lakosság 30 százaléka dohányzik, az alkoholisták aránya a népesség 10 százaléka közelében van. Száz lakosból 1-2% kábítószerfüggő. Mindannyian még hosszasan sorolhatnánk a példákat a túlzott ételfogyasztásról, édességfüggésről, a mozgás hiányáról, lustaság miatti szemetelésről. A test számtalanszor érvényesíti akaratát a lélek, az akaraterő ellenében. „A lélek ugyan készséges, de a test gyönge.” – mondta Jézus kifejezően (Mk 14, 38).

 

Statisztikai adatok szerint a dohányosok 70 százaléka szeretne lemondani a dohányzásról, mintegy 30 százalékuk meg is kísérli, de ténylegesen csak 2-3 százalékuknak sikerül hosszabb időre letennie a cigarettát. Hasonló a helyzet az alkohol- és drogfüggéssel is. A legjobb lenne el sem kezdeni, mert a leszokás embert próbáló feladat.

Nem csak a függőségek esetében van kudarcélményünk, hanem például a számtalan be nem tartott újévi ígéret is mutatja: egyedül rendszerint gyenge az ember.

És ne legyenek illúzióink, a túlfogyasztás betegségéből sem könnyebb kigyógyulni!

 

 

Az Ige, Jézus testté lett, megismerte az ember gyengeségét, tehetetlenségét, azok minden megpróbáltatásával együtt, „a bűnt kivéve”. Így együtt tud érezni gyengeségünkkel, és ezzel segít a lelki erősség elérésében.

A lelki erősség szimbolikus nőalakját sisakban és vértben ábrázolják. Mert „a test gyönge”, akaraterőnk gyakran kevésnek bizonyul. Az lehet csak eredményes sportoló, aki akar és tud is naponta nekilátni a feladatnak, erőfeszítésnek. Nincs aranyérem – képletesen értve sem –, veríték nélkül, és ebben a küzdelemben a lelki erősség az edzőnk.

 

A Katolikus Egyház Katekizmusa így határozza meg ezt az erényt: „Az erősség az az erkölcsi erény, amely a nehézségek közepette biztosítja az erősséget és állhatatosságot a jó keresésében. Megerősíti az elhatározást, hogy az ember az erkölcsi életben ellenáll a kísértéseknek és legyőzi az akadályokat. …Megadja a bátorságot az önmegtagadásra …az igaz ügy védelmében: «Erősségem és dicséretem az Úr» (Zsolt 118,14).” (KEK 1808). Ahogy Keresztes Szent János írja: „Az erősség adományával dolgozik a lélek, gyakorolja az erényeket és győzi le a bűnös hajlamokat.”

Az elmondottak alapján azt is mondhatjuk, hogy a lelki erősség egyfajta bátorság, amely elszakad az önös, önző érdektől és mások szolgálatára szegődik. A lelki erősség nem tudás, hanem döntés, és nem vélekedés, hanem tett. 

 

A változtatás nehéz, egyik pillanatról a másikra nem tudunk új életet kezdeni. Mégis sokan le tudtak már mondani az italról, a füstölésről, a rossz szokásokról. Mit tegyünk, hogy a változtatás megtörténjen, tartós legyen?

A változást kicsiben kezdjük. Apró dolgokban mindannyian tudunk eredményt elérni. 

Egyszerre egy vagy két dologra figyelve akaraterőnket jobban tudjuk mozgósítani. Helytelen beidegződéseinkről egyesével könnyebb leszokni, vagy elszakadni. 

A sikerélmény pozitívan hat az elszántságunkra is. 

A kísértésre vezető alkalmakat tudatosan kerüljük el, könnyebb erősnek maradni, ha nem kacérkodom a gondolattal, mint amikor már a kellős közepén találom magam a korábban elkerülni szándékozott helyzetnek.

A kicsiny lépések sikere nem szabad, hogy túlzottan elégedetté tegyen, azokat folytatni kell, folyamatosan haladva sokáig el lehet jutni és összességében nagy változást tudunk elérni.

Segítsük egymást, tanácsokkal, bátorítással. Ha többen összefogva kezdjük el, amit tervezünk, kevésbé áll fenn a veszély, hogy félbe maradnak az erőfeszítések, mert pillanatnyi csüggedésünket a többiek lelkesedése segít felülmúlni.

 

Vannak biztató példái a társadalomban a tudatosságból fakadó elkötelezett cselekvéseknek. Folyamatosan nő az átlagosan egy lakos által évente szelektíven gyűjtött hulladékmennyiség, évek óta csökken a dohányosok aránya, kevesebb nejlonszatyrot használunk, gombamód szaporodnak a komposztálók, egyre több helyen világítunk energiatakarékosabb fényforrásokkal. Ezek mind sikeres változtatások, kitartó erőfeszítések eredményei, példái.

 

 

Nagyböjtben a ima (lelki fejlődésünk) és mások segítése (alamizsna, anyagi és egyéb segítség) mellett a böjtre, a lemondásra határozzuk el magunkat.

A lemondás lehet egyben zöld böjt is, hiszen a lelki illetve teremtéstudatos szempontok e téren nemhogy nem állnak ellentétben egymással, hanem mélyen összekapcsolódnak. Emlékezünk arra, hogy pazarló életmódunk, felesleges fogyasztásunk, a sok autózás, a trendi elektromos „kütyük” legfrissebb modelljeinek beszerzése nem csak nem tesz boldoggá, nemcsak nem létszükséglet, de a Teremtőtől kapott csodaszép Földünket is súlyosan károsítja. Odafigyelhetünk arra, hogy életmódunk minél kevésbé ártson a környezetünknek, embertársainknak. Ha kevesebbet autózunk, ha kevesebb repülőúttal kisebb adag széndioxidot eregetünk a levegőbe, ha takarékosabbak vagyunk mindenben, ha kevesebb energiát pocsékolunk el, ha kevesebb felesleges dolgot veszünk, ha figyelmet fordítunk arra, hogy ne romoljon ránk az étel, mert a szavatossági időt megint nem figyeltük, – az önmegtagadás, „felfelé figyelés” elősegítése mellett mindannyiunk közös környezetét, a teremtett világot is óvjuk, mások számára is. És ez is a szeretet megnyilvánulása, ami pedig hitünk alapja.

 

Jöjj el, Erősség Lelke! Adj erőt, s erősíts meg a jóban, erősíts meg a gonosz ellenség támadásai ellen, hogy soha le ne győzhessen, s Istentől el ne választhasson. Ámen. 

 

Baczó Tamás