A szívem hasad meg - 140 milliós a kishantosi kár

Tegnap reggel óta kitartóan szántják be a kishantosi ökogazdaság tábláit a traktorok, német exportra termelt len, 40 centis őszi búza és gyönyörű őszi borsó is áldozatul esett a pusztításnak. „A szívem hasad meg” – mondta az Origónak a gazdaság egyik vezetője.
 
 
Ma is folytatták a kishantosi ökogazdaság tábláinak a beszántását a traktorok. A területre továbbra sem mehetnek be a a korábbi - földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. munkatársai. Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, több mint 140 millió forint értékű az a bionövény-állomány, amelyet beszántanak.
 
„Elrohadt az egész, úgy ahogy van” – mondta a pályáztatás folyamatáról Bolye Ferenc, a kishantosi központ társügyvezetője, aki teljesen értelmetlennek tartotja a pusztítást, hiszen április 25-től kezdődnek azok a bírósági tárgyalások, amelyek eldönthetik, "ki van birtokon belül", és ez után a nyertesek legálisan is birtokba vehették volna a földeket, és learathatták volna azt, amit már elültettek. Ehhez képest a választások utáni hétfőn már majdnem kilőtték a traktorából.
 
Tegnap kitárcsázták azokat a drága tavaszi magokat is, amelyeket a kishantosi gazdák pénteken vetettek el. Német exportra termelt len, 40 centis őszi búza és gyönyörű őszi borsó is áldozatul esett a beszántásnak – sorolta Bolye Ferenc. „A szívem hasad meg, és a szombati látvány nagyon megviselt, még most is kicsit bénult vagyok. Egész nap küzdöttünk, 64 éves vagyok, erre nem számítottam” – mondta az Origónak ma reggel, mielőtt visszament volna a földekre. Bolye Ferenc szerint katasztrófával ér fel, hogy ezzel vége a biogazdálkodási és népfőiskolai programnak is, így kárba vész az a munkájuk is, amelyet a fiatalabb generációk nevelésébe fektettek. Bolye Ferenc az Origónak elmondta, felháborítónak tartják azt is, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nem számolt el velük. „Csak az őszi munkánkkal húszmillió forintunk van benne” – mondta.
 
Bolye Ferenc nem tudta megmondani, hogy a pályázat nyertesei mivel készülnek bevetni a földeket, de azt mondta, hogy a jó időjárási körülmények miatt a kukorica és a napraforgó vetésének még lehet esélye. Szél Bernadett LMP-s kéviselő az Origónak korábban azt mondta, ha vegyszerezni kezdik a bio minősítéssel rendelkező területet, még nagyobb lesz a kár, mint a mostani 140 millió forint.
 
A témával kapcsolatos további cikkek:
 
Tegnap reggel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságát megszállták az NFA vitatott földbérleti pályázatának „nyertesei”. Területeit egy biztonsági cég emberei lezárták, és a fejlődő vetéseket - a rendőrség asszisztáló jelenléte mellett, az illetékes államtitkár egyetértő nyilatkozata kíséretében – megsemmisítették. Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának!  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hallgattassék meg a másik fél is!

Hallgattassék meg a másik fél is!
http://polgarda.blog.hu/2013/11/25/az_igazsag_kishantosrol