A teremtett világ Nagyhete

Az egyház liturgiájának csúcspontja a Nagyhét. Olyan egyedülálló időszak ez a liturgikus évben, mely sok elemében megőrizte a legősibb gesztusokat, rítusokat és szimbólumokat. A Nagyhét eredendő és egyetlen igazi célja, hogy a hívő ember és közösség társul szegődjön Jézus Krisztushoz a szenvedésen és a kereszthalálon át a feltámadás felé vezető úton, mintegy az ő életének mintájára – és az Eucharisztiában valamiképp valóságosan is “Krisztussá” – alakuljon. Hitünknek ehhez a legmélyebb, legközpontibb titkához semmit nem lehet hozzáadni vagy átalakítani benne. Így a Nagyhét liturgiája nem olyasmi, amit eszközként fel lehetne használni bármilyen más cél érdekében. A Nagyhét, különösen pedig a Szent Háromnap egyedülálló meghívás arra, hogy átadjuk magunkat Krisztus élete sodrásának, elmerüljünk magában a liturgiában.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a hívő közösség az egyház történetének minden korszakában aktuális gondolkodásmódjával tekintett a Passióra, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására; és mindig megtalálta meg benne a neki szóló, saját korának igényei szerint időszerű választ, apránként gazdagítva is a szent napok tradícióját olyan elemekkel, melyek egyre mélyebben tárják fel az egyetlen misztériumot. Azért is így kell ennek lennie, mert az evangélium igazi értéke és célja épp az, hogy – mint Isten élő szava Krisztusban – minden kor minden emberi helyzetére választ, megoldást adjon. De ehhez újra és újra friss szemmel, legigazibb, legkonkrétabb kérdéseinket vállalva kell közelítenünk az Igéhez, és hinnünk kell abban, hogy az evangéliumban választ is kapunk rájuk Istentől.
A mai világ egyik legégetőbb kérdése, hogy hogyan lehet az emberiség és a teremtés sorsát alakító valódi erővé az igazságosság, az osztozás és a teremtés iránti felelősség. Így számunkra a Nagyhét olyan kitüntetett alkalom kell, hogy legyen, amikor – a Krisztussal való személyes találkozás mindig érvényes igényén túl – evangéliumi elkötelezettséggel keressük a választ korunknak erre a sajátos kérdésére is. Ha nem akarunk önmagukba forduló keresztények lenni, akkor meg kell kérdeznünk magunktól: mit akar mondani nekünk Isten Krisztus szeretetből vállalt kereszthalálán és feltámadásán keresztül a világ iránti szeretetéről – és arról, hogy tőlünk milyen módon várja ezt a szeretetet.