Zöld böjt a házban

 

Sokan a böjtöt szinte kizárólagosan az étkezési korlátozásokra értik, és az is nagyon elterjedt, meggyőződés, hogy teremtett világot terhelő tevékenységeink között a közlekedésnek van a legnagyobb súlya, pedig az épületekben bent töltött idő is jelentős hatással bír. Lakásunk, munkahelyünk jó megválasztásával és ezek körültekintő használatával igen sokat tehetünk. Ennek bemutatására vesszük most számba azokat a hatásokat, amiket otthon és a munkában gyakorlunk a környezetünkre, és amelyeknél odafigyeléssel, tudatossággal, böjti önmérséklettel sok lehetőségünk adódik a hatások mérséklésére.

Az épületek mérete, kialakítása és anyagai magukban is nagy különbséget jelenthetnek. Egy hatalmas beton-üveg iroda alkotóelemeinek, mint pl. a cementnek, a fémeknek már az előállítása is nagyon energiaigényes, és ezeket rendszerint messziről szállítják a beépítési helyükre. Egy ilyen épület már az építéskor is sokkal többet terheli a környezetet, mint egy, a feladathoz igazított méretű, az adott tájra jellemző helyi anyagokból (pl. fa, kő, vályog), hagyományos technológiával felépített ház. Az épület kialakítása is magában hordoz egy sor környezetterhelési adottságot: lehet egy építmény modernnek kikiáltott, légkondicionálásra és mesterséges világításra-szellőztetésre alapozott energiafaló egység, vagy a nap járásához igazított, jól szigetelt, környezetbe illesztett ház. Mivel azonban valószínű, hogy csak kevesen választanak maguknak új lakást vagy munkahelyet éppen a böjt ideje alatt, a következőben elsősorban a használattal kapcsolatos lehetőségekre koncentrálunk.

Tovább a teljes cikkre