Vegyes kultúrák, hogy a növények jól fejlődjenek.

A növények – az ismert anyagokon és vitaminokon kívül – olyan sajátos anyagokat is tartalmaznak, amelyek jól meghatározott és látható hatást fejtenek ki a melletük tenyésző szomszéd növényre. Különböző a tápanyagigényük, és az anyagcseréjük során eltérő anyagokat is juttatnak vissza a talajba. Ennek a folyamatnak köszönhetően bizonyos növények nehezen viselik el egymás közelségét, ugyanakkor mások kölcsönösen segítik egymást, dúsabban és egészségesebben fejlődnek, távol tartják egymás kártevőit és betegségeit, tápanyagot szolgáltatnak, akadályozzák a gyomok szaporodását, növekedését, árnyékolják a talajt, illetve támasztékot biztosítanak.

 

A növénytársítás lényege az olyan elrendezés, amelyikben valamennyi növény mind a tápanyagfelvétel, mind a tér- és tenyészidőigény, mind a kellő időpontban való betakaríthatóság szempontjából a neki megfelelő szomszédságba kerül, és hasznos társai lesznek a szomszédos növénykultúrának. 

A különböző növényfajok céltudatos társítása céljából a szokásos monokultúrás ágyások rendszeréről a soronkénti elrendezésre kell áttérni. Így a növényeket nem ágyásokba, hanem soronként rendezzük el, mégpedig pontosan megszabott sortávolságokba oly módon, hogy a társított növények igényeinek megfelelően kerüljenek egymás mellé.

A fent említett szempontokat követve egyes növények lehetnek:

- kedvező hatású és védelmező társnövények;
- a szomszéd növények kártevőit riasztó vagy kórokozóit elhárító fajok;
- támasztékot biztosító növények.

Kevés olyan növény van, amelyik azért nem társítható, mert káros hatással van a másikra, ezért inkápp az egymásra gyakorolt pozitív hatásra kell koncentrálnunk.

Tapasztalatok szerint az ültetés legcélszerűbb módja az, hogy 40-50 cm széles sorközöket alakítunk ki, amely elrendezés lehetővé teszi a folyamatos művelést is. Fontos, hogy ne hagyjunk növénymentes területeket, a kertet egész éven át műveljük, a sorok közötti felületeket is takarjuk felületi komposztálással.

Az egyes növények föld feletti részeinek a másik növényre gyakorolt közismert hatásán kívül a gyökérzónában érvényesülő hatások is igen fontosak, mert különbözőképpen hasznosítják a talaj tápanyagkészletét, más-más talajbaktériummal működnek közre, tehát a fajok soronkénti váltakozása elősegíti a talajélet egészséges egyensúlyát is. A növények után a talajban maradó gyökérrészek és a sajátos baktériumtársulások (pillangós virágúakkal, borsó, paszuly) hozzájárulnak a következő termesztett növénynek táplálékellátásához. Ezek ezért is igen jó elővetemények.

A termesztett kerti növényeinket tenyészidejük alapján két nagy csoportba oszthatjuk:

- rövid tenyészidejű előveteményekre,
- a hosszú tenyészidejű főnövényekre.

A rövid tenyészidejű elővetemények – a korai saláta, a spenót, a zöldhagyma, hónapos retek – a legkorábban elvethető és bármikor felhasználható társítási partnerek. Ezek a növények gyorsan fejlődnek, hamar kitöltik a helyet, gyorsan be is érnek, és leszüretelhetőek.

A korai elővetemények után május vége felé lehet ültetni a hosszú tenyészidejű főnövényeket, amelyek a vegetációs idény végéig folyamatosan hoznak termést. Ilyen főnövények a paradicsom, az uborka, az összes káposztaféle (bimbós kel, a karfiol, a karalábé, téli tárolásra termesztett fejes káposzta), a hagyma, a zeller, a cékla, gyökérzöldségek, a zöldpaszuly, a magról vetett hagyma, fokhagyma stb.

Klasszikus növénytársítási példák, amikor a spenótot használjuk előveteménynek, a köztes sorokat pedig egymásra pozitív hatást gyakorló fajokkal töltjük ki:

1. példa
1. spenótsor, a sorok között murok;
2. spenótsor, a sorok között hagyma;
3. spenótsor, a sorok között murok;
4. spenótsor, a sorok között a területet fenntartjuk a paradicsompalántázásra;
5. spenótsor, a sorok között murok;
6. spenótsor, a sorok között hagyma;
7. spenótsor, a sorok között murok.

Ezek a hatások:
- murok–hagyma elrendezésben kölcsönös védelmet nyújtanak egymásnak, a sárgarépa- és a hagymalégy ellen;
- murok–paradicsom társításban a murok a paradicsomot védi a betegségektől és kártevőktől.

2. példa
1. spenótsor, a sorok között fejes saláta és hónapos retek vegyesen
2. spenótsor, a sorok között korai káposztafélék – zeller későbbi palántázással
3. spenótsor, a sorok között a területet az uborkának tartjuk fenn, de közben fejes saláta és hónapos retek vegyesen
4. spenótsor, a sorok között korai káposztaféléket – zeller későbbi palántázás
5. spenótsor, a sorok között fejes saláta és hónapos retek vegyesen

Ebben a társításban:
a saláta a retektől távol tartja a földibolhát, a helybevetett salátán nem tapasztalható tetvesedés vagy lisztharmat,
a zeller–káposzta  társításban a káposzta véd a zellerrozsda ellen, a zeller a káposztalégy hernyóit hárítja el.

A kertben a vöröshagyma, s még inkább a fokhagyma a megfelelő helyen kitűnő segítőtársak, pl. a szamóca szürkepenészes megbetegedése elleni védekezésben. Mindkét hagymafaj jó egér- és csigariasztó.

A zöldségféléken kívül ajánlatos a rózsatövek, a liliom, a tulipán közé, illetve a fák köré is telepíteni belőlük.

Kár a fűszernövényeket külön ágyásban termeszteni, amikor az aroma és illóolaj tartalmuknak köszönhetően hasznos szomszédai lehetnek a többi termesztett növénynek.

A fűszernövények kiváló társak,a társkultúrában elősegítik egymás jó egészségi állapotát, termőképességét és erőteljes fejlődését. Ezeket a tulajdonságokat a kertművelésben is lehet hasznosítani, ha a fűszernövényekkel megfelelő növényi szomszédságot alakítunk ki.

A kapor elősegíti a murok kelését. A kelés nem lesz hiányos, a kártevők elkerülik az állományt. A kapor bármilyen társításban bevált mint megbízható, egészségvédő szomszédnövény.

A bazsalikom is elősegíti a kelést, az uborka mellett ennek a levelei tovább zöldek maradnak, és javul a termés minősége.

Általában ládában előnevelik a bazsalikomot, mert hidegre érzékeny, de a palántázott bazsalikom azonnal virágzásnak indul, s ezáltal sok zamat- és hatóanyag kárba megy. Érdemesebb inkább később a sorok közé vetni.

A bazsalikom, kömény és a koriander a káposztafélék, a cékla, a korai burgonya és az uborka kitűnő szomszédnövényei. Javítják a termés minőségét – főként a krumpli ízletességét pozitívan befolyásolják.

A levélzeller jó előveteménye a káposztának, védelmet nyújt a földibolhák, később pedig a hernyókártétel ellen.

A csombort legjobb a paszullyal társítani. Előveteményként vagy egy időben is vethető. Megfigyelések szerint távol tartja a levéltetveket.

A mustár bármilyen kultúrának jó előveteménye, választónövénye vagy felülvetése. A mustárral elválasztott salátasorokat a csigák elkerülik, de ugyanígy védi a liliomot, a szarkalábat vagy a zinniát is. Más kártevőket is elriaszt, továbbá korán ad árnyékot a társnövényeknek. Bizonyos esetekben – a magas tápanyagigényű növények, mint pl. a paradicsom mellé, a fák törzse körüli részbe stb. ajánlatos a többszöri mustárvetés, ugyanis ha a mustárt nem hagyjuk arasznyinál magasabbra nőni, a talajba dolgozva kitűnő zöldtrágya alapanyag is.

Késő nyáron, ősz elején, amikor a letermett sorokba nem akarunk új zöldségkultúrát telepíteni, jó, ha valamilyen zöldtrágyanövényt – mustárt vagy repcét – vetünk. Ezeknek könnyű a vetésük, egyszerű a gondozásuk, –7 °C alatti hőmérsékleten pedig biztosan elfagynak, tavaszra így nem maradnak durva szármaradványok a talajban, de értékes tápanyagokkal gazdagítják ezt.

Az újabb megfigyelések azt igazolják, hogy a mustár rendkívül hatékony védelmet nyújt a fonálférgek ellen is.

Az évelő fűszer- és gyógynövényeket rendszerint az erre a célra kijelölt ágyásban szokták termeszteni. Az alaphasznukon kívül ezek a növények is nagyszerűen társíthatóak más évelőkkel, amelyek között díszítő szerepet is betöltenek, ezen kívül ható- és illatanyagaik révén más növények hasznos segítőtársai lehetnek.

A levendulát oda telepítsük, ahol gyakori a hangyakártétel és a levéltetű-fertőzés (pl. rózsaágyásba), de ültethető a liliom-, a nősziromágyások szegélynövényeként is.

A citromfű, a zsálya és a kakukkfű szintén távol tartja a levéltetveket és a csigákat.

Virágok a zöldségesben

A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy bizonyos kerti virágok is segítségünkre lehetnek a növényvédelemben.

A sarkantyúka (Tropaeolum majus) magához vonzza a levéltetveket, ezzel kevésbé károsítják azok a többi kultúrnövényt.

A kalendulát a káposzta, az uborka, a borsó és a paradicsom, a rózsatövek, a liliom és a nőszirom mellé vessük, a fák töve köré az ún. tányérba, a szamóca- és a málnatövek közé. Riasztják a levéltetveket, a hernyókat, a csigákat, a hangyákat és az egereket, ezen kívül a kalendula még a fonálférgek ellen is véd, valamint távoltartja a paradicsom betegségeit is.

A bársonyvirágok (Tagetes patula, Tagetes erecta) fajtái amellett, hogy díszítenek, a fonálférgeket és a káposztapillangókat is távol tartják.

A nálunk egynyáriként tartott, mérgező magvú ricinust (Ricinus communis) a házilegyek elkerülik, ezért komposzttároló, vagy a háziállatok óljainak környékén lehet segítségünkre a légyűzésben.

A megfigyelések alapján léteznek szomszédviszonyi táblázatok, amelyek segíthetnek a vetési terv összeállításában, ezek szerint:

 

Jó szomszédok:

borsó → spárga, káposzta, sárgarépa, zeller, uborka, zöldbab, fejes saláta, kukorica, burgonya, retek

burgonya → lóbab, zöldbab, káposzta, zeller, borsó, paradicsom

cékla → káposzta, zeller, zöldbab, fejes saláta, vöröshagyma

cukkini → zöldbab, burgonya, kukorica

édeskömény → zeller, póré

fejes saláta → cékla, lóbab, káposzta, sárgarépa, uborka, zöldbab, póré, vöröshagyma, borsó, retek különösen jó: bársonyvirág, borsó, burgonya, hagyma, kapor, karalábé

hagyma különösen jó: bazsalikom, brokkoli, cékla, cukkini, kapor

káposzta → cékla, zeller, uborka, zöldbab, fejes saláta, pasztinák, borsó, burgonya, paradicsom különösen jó: burgonya, cékla, bazsalikom, kapor

kukorica → cukkini, uborka, zöldbab, tök, borsó

lóbab → fejes saláta, pasztinák, burgonya

paprika → különösen jó: bazslikom, fokhagyma, hagyma

paradicsom → spárga, káposzta, zeller, zöldbab, póré, vöröshagyma, petrezselyem, burgonya, retek különösen jó: bab, bársonyvirág, bazsalikom, fokhagyma, hagyma, káposzta, körömvirág

paraj (spenót) → a legtöbb zöldség különösen jó: borsó, hagyma

pasztinák → lóbab, káposzta, sárgarépa, vöröshagyma

petrezselyem → spárga, paradicsom különösen jó: hagyma, káposzta

póré → spárga, sárgarépa, zeller, édeskömény, fejes saláta, vöröshagyma, paradicsom

retek → lóbab, zöldbab, sárgarépa, uborka, fejes saláta, petrezselyem, borsó, paraj, paradicsom különösen jó: borsó, fejes saláta, karalábé

sárgarépa → zöldbab, póré, fejes saláta, vöröshagyma, pasztinák, borsó, retek

spárga → póré, petrezselyem, borsó, paradicsom

tök → zöldbab, burgonya, kukorica

uborka → káposzta, zeller, zöldbab, fejes saláta, borsó, kukorica különösen jó: bab, bazsalikom, borsó, brokkoli, cékla, fokhagyma, hagyma, kapor, káposzta, kukorica

vöröshagyma → cékla, sárgarépa, póré, fejes saláta, pasztinák, paradicsom

zeller → cékla, káposzta, uborka, édeskömény, zöldbab, póré, borsó, burgonya, paradicsom

zöldbab → káposzta, sárgarépa, zeller, cukkini, uborka, póré, fejes saláta, tök, borsó, burgonya, retek, csemegekukorica, paradicsom

 

Rossz szomszédok:

borsó ↔ fokhagyma, vöröshagyma, petrezselyem
burgonya ↔ cukkini, uborka, vöröshagyma, kukorica
cékla ↔ spárga, paradicsom
cukkini ↔ zöldbab, burgonya, kukorica
édeskömény ↔ káposzta, zöldbab, paradicsom
fejes saláta ↔ petrezselyem
káposzta ↔ vöröshagyma, retek
kukorica ↔ burgonya
paradicsom ↔ cékla, uborka, édeskömény
petrezselyem ↔ zeller, fejes saláta, borsó
póré ↔ cékla, káposzta
retek ↔ káposzta
spárga ↔ cékla
tök ↔ káposzta, édeskömény
uborka ↔ burgonya, paradicsom
vöröshagyma ↔ káposzta, zöldbab, borsó, burgonya
zöldbab ↔ cékla, édeskömény, vöröshagyma