Hírlevél - 2013. április 10.

Ferenc pápa gesztusai megelőlegezik társadalmi tanítását

Az igazság szabaddá tesz címmel Várnai Péter, a budapesti Árpád-házi Szent Margit-plébánia plébánosa mondta el gondolatait a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásában.
 
Egy pár cipő - A világsajtó egyik része nagy megelégedéssel, a másik része megrökönyödve fogadta azt a Ferenc pápa péteri szolgálatának szentmiséjén készült fényképet, amelyen az egyházfő fekete, enyhén viseltes cipője látszik. Igen, egy fekete fűzős félcipő, olyan hétköznapi kivitelben. Már a megválasztása után fölröppent első hírek is a kifejezetten szolid, köznapi életvitelét említették meg. Buenos Aires-i másfél szobás lakásban lakott, a tömegközlekedést használta. Majd megválasztása után személyesen rendezte római szállodai számláját. 

Mi az a szupervályog?

Közeleg a föld napja akkor építkezzünk földből!

A szupervályog – vagy más néven földzsák (angol nevén superadobe, illetve earthbag) – technológia négyféle újítással küszöböli ki a hagyományos vályogépítés hátrányait, visszahozva ezzel ennek az egészséges, környezetbarát és gazdaságos építési technológiának a létjogosultságát a modern otthonteremtés alternatívái közé. Ezzel a négy tényezővel erős, a környezeti katasztrófáknak ellenálló, változatos építési formákat hozhatunk létre földből egyszerű és környezettudatos módon.

Népdalok hőse

Magas bolti árak, vegyszerrel kezelt zöldségek? Nem probléma, ha kikerüljük a hagyományos kereskedelmi csatornákat, és magunknak termelünk friss és egészséges biozöldséget. A kertben nem csak a gyep mutat szépen, hanem a veteményes is. Háztáji sorozatomban ma az egyik legalapvetőbb termény, a vöröshagyma kerül sorra!
 
Ha van zöldségféle, ami nem szorul különösebb bemutatásra, az a vöröshagyma. A népdalban is megénekelt zöldség a magyar konyha egyik alapeleme, a makói vöröshagyma pedig igazi hungarikum. Hagymát a zsíroskenyértől a pörköltön át, a panírozott karika készítéséig sokmindenre használunk, hagyma nélkül nincs vasárnapi ebéd. Ezért érdemes felvenni a háztáji listára, főleg, mert nem egy túl bonyolultan nevelhető terményről van szó.