Hírlevél - 2013. november 29.

Ajándékozz élményt!

Kezdődik az Advent, a készület ideje. Az Advent egyházi valóság, ezért a jelentését is így célszerű magyarázni: ez az időszak felkészülés a Megváltó megtestesülésének ünnepére, hogy megérthessük és átérezhessük: Isten emberré lett. Azért tette ezt, hogy ne csak valami távoli, elvont képzetként vagy pillanatnyi, sokszor félelmetes jelenségként tűnhessen fel az emberek előtt, hanem hogy személyes és érthető, átérezhető példát mutasson az emberi élet hétköznapjaiban és ünnepeiben, és végül magát feláldozva beteljesítse a megváltás isteni művét. Arra vagyunk tehát meghívva ebben az időszakban, hogy ezt a titkot tegyük életünk részévé – nem kis feladat, ami Adventben előttünk áll!
A körülöttünk levő világ másképp tekint az Adventre és a Karácsonyra. A minket vásárlásra ösztönző cégek már Advent kezdetét sem győzik kivárni. November elejétől sokasodnak a kirakatokban és az üzletek előtt a feldíszített fák, felhangzanak a bevásárlóközpontokban a karácsonyi dalok, az adventi turistacsalogató vásárok is két héttel az adventi idő előtt megnyílnak, de a pálmát az a hely vitte el, ahol október közepén kezdték árulni a karácsonyfadíszeket. Azt próbálják meg elérni, hogy mihamarabb felvetődjön bennünk a „Jaj, mit is vegyek X-nek, Y-nak?” dilemmája, és maradjon elég időnk elkölteni még azt a pénzt is, amit meg sem kerestünk.
 

„A nemez - az időtlen anyag” - képes beszámoló a családi kézműves programról

2013. augusztus 6-án került sor a családi kézműves foglalkozásra. A nemezelés csínját-bínját a résztvevők Szabóné Farkas segítsége és útmutatása mellett sajátíthatták el. A foglalkozás elsősorba a gyermekeknek szólt, azonban a kézműves kedvű szülők is kipróbálhatták magukat nemezből készült babák, labdák és egyéb apróságok készítésében. 

A program végeztével a korábbi időpontban tartott agyagozáson készült remekeiket is átvehették a résztvevők. 

A nemezelésről készült képek megtekinthetők a csatolt galériában.

Abban élhetsz, amin jársz! Földtégla a jövő építőanyaga

Vezérhangya! Különös kifejezés. A köznyelv általában pejoratív értelemben használja, miszerint, akinél elindul a vezérhangya, bolondos, különös figura, annak zömében „hülyeségek” járnak a fejében. Olyan dolgok körül forognak a gondolatai, amelyekre a normális emberek csak legyintenek… nem érdekli őket. Ez az egyik lényeg! De ha valaki másképpen gondolkozik, és ezek a gondolatok rögeszméjévé, szebb szóval hitévé válnak, arra simán rásütik, elindult nála a vezérhangya… A hit, tehát a másik lényeg!
 
Újkígyóson él Szlyúka László, akinek pontosan úgy alakult az élete, ahogyan kellett. Iskoláinak elvégzése után elhelyezkedett a békéscsabai hűtőházban, élte a fiatalemberek normális életét. Saját házának építését élethelyzetének megváltozása tette szükségessé, ugyanis kezdett megalakulni a Szlyúka család, miután megnősült. Alig voltunk három évvel a rendszer megváltozása után, mindez 1992-ben történt. A saját ház építése, ez volt a feladat, ami másképpen gondolkodóvá tette...

Civilek százai vonultak ki a varsói klímacsúcsról

Egy nappal a varsói ENSZ klímacsúcs tervezett befejezése előtt nemzetközi éghajlati aktivisták százai – köztük a Föld Barátai és a Greenpeace – tiltakozásképpen kivonultak a tárgyalásokról.
 
Olyan társadalmi mozgalmak és civilszervezetek hagyták el ma a tárgyalásokat, mint a Föld Barátai, a Greenpeace, az Oxfam, WWF, a 350.org, amelyek a valódi éghajlatvédelmi cselekvést sürgető emberek millióit képviselik a csúcson.  A Magyar Természetvédők Szövetsége, mint a Föld Barátai nemzetközi szervezet magyar tagja és a Greenpeace Magyarország szerint a varsói klímatárgyalások annyira katasztrofálisan és nemtörődöm módon haladtak, hogy nem maradt más lehetőségünk, mint tiltakozásképpen kivonulni a csúcsról. A jelenlegi tárgyalásokon a résztvevők szinte semmit sem tesznek a klímakatasztrófa megelőzéséért - mondta Faragó Tibor, a Magyar Természetvédők Szövetsége szakértője és tudósítója Varsóban.