Baji Béla: Önfenntartó biogazdálkodás, Permakultúra

 

Ez a könyv, az első hazai könyv a permakultúráról.
Miközben naponta kapjuk a híreket a pusztulás felé tartó Földről, a mezőgazdaság újabb és újabb válságáról, botrányáról, jó ráeszmélni, hogy vannak, akik már most dolgoznak a megoldáson, akik már megkezdték a gyógyítást. Még jobb tudni, hogy ez az apró zsebkönyvecske nekünk is segíthet, hogy megtegyük az első lépéséket.
A hetvenes évek közepén két ausztrál, Bill Mollison és David Holmgren kidolgozott-összefoglalt egy földművelő módszert-filozófiát. Megpróbálták újra megteremteni azt a rendszert, amit a természetben járva látunk, egy olyan komplex rendszert összeállítva a kertben, mely összességében produktívabb és stabilabb, mint a hagyományos módszerek.