Tudásbázis - Kertészkedés

A szegények krumplija - Csicsóka

            Tavaly előtt, még 2010-ben kíváncsiságból vásároltunk a biopiacon 1kg csicsókát, de mivel nem ismertük, tudatlanságunk következtében fogyasztás előtt kiszáradt, így a kert végi komposztálónkban kötött ki. Tavaly a tavaszi kerti munkák megkezdésekor a komposztot beleforgattuk a földbe, majd meglepetésünkre, tavasz végére számunkra ismeretlen növények jelentek meg a kertben, ott, ahová nem ültettünk semmit. Valamikor ekkortájt egy ismerősünktől kaptunk kb. 10 szem csicsókát, amit elültettünk, és ezek előbukkanásakor fedeztük fel, hogy a korábbi komposztáltakkal együtt számos csicsóka növényünk van. A szokásos kerti locsoláson kívül nem tettünk vele semmit. Nyár végére hatalmas átláthatatlan élő sövényünk lett a szomszédokat teljesen eltakarva, amely nagyon szép sárga virágokat is hozott. Ismerősünk tanácsára nem szedtük fel ősszel, így az egész telet a kertben a föld alatt telelve töltötte a csicsókánk, amiből időnként felszedtünk egy-egy főzéshez valót. Most márciusban azonban felástuk a kertet, kb. 4 krumpliszsáknyi csicsókát „szüreteltünk”, és még így is maradt a földben. Ekkora mennyiséggel nem igazán tudunk megbirkózni, így gondoltam alaposabban utánanézek, hogyan lehet a csicsókát tárolni, felhasználni, és egyáltalán mit érdemes tudni erről a kivalló terméshozamú növényről.